A gyászolóról

Magunkat mások szemében látjuk igazán, ezért a szeretett ember elvesztése nemcsak a világunkat töri darabokra, hanem bennünket is összeomlással fenyeget, egy időre meghalunk a világnak, és önmagunknak is, énünk kiürül, kisebbrendűnek érezzük magunkat, mert nem kapjuk meg az eddigi gondoskodást, törődést és biztatást. A szeretett személy hiánya alattomosan és sokszor váratlanul életünk minden területén jelentkezik. Valójában ez egy pszichikus amputáció, melynek hegje még sokáig lüktet.
Bajtársunk elvesztésekor felmerül a félelem, hogy ez „velem is megtörténhet”, valamint a testvériség, a közös sors miatti gyász és szomorúság.

A gyászoló testi tünetei:

A gyászoló tényleg beteg, csak ez az állapot annyira általános és természetesnek tűnik, hogy nem tekintjük annak. A leggyakoribb testi tünetek között szerepel az:

- álmatlanság
- étvágytalanság, emésztési zavarok, súlyvesztés
- fáradékonyság
- fejfájás
- és az immunrendszer (mint a testi, mind a pszichikus) gyengülése.

Ez utóbbi súlyos veszélyt hordoz magában, hiszen a gyászmunka ideje alatt így leszünk sokkal kiszolgáltatottabbak más, fertőzéses betegségeknek is. Ajánlott sokkal több vitamint szedni ez idő alatt.

Egyéb jellemző viselkedésformák:

A gyászban életünk egyik pillanatról a másikra teljes fordulatot vesz. Nagyon gyakori, hogy ilyenkor az ember sokkal idegesebb, jobban fél, kiszolgáltatottnak, gyengének érzi magát; és az elhunyt után maradt űrben nagyobb eséllyel nyúl különböző altatókhoz, nyugtatókhoz, fájdalomcsillapítókhoz, alkoholhoz, nikotinhoz, kábítószerhez. Az összes ilyen kemikáliáról elmondható, hogy rövidtávú hatásuk kiváló, de ahelyett, hogy a probléma egyéni és valós megoldását kínálnák, inkább elnyomják, így késleltetik, legrosszabb esetben teljesen meg is gátolják azt. A feldolgozási folyamathoz idő kell, nem megy egyik napról a másikra. Mindannyian eljutunk a fájdalomnak és a kilátástalanságnak olyan szintjére, ahol csak a gyors és erős bódítás segíthet. Azonban a fájdalom-elnyomó szereknek sajnos véges a hatásuk, így amikor az elmúlik, legtöbbször rosszabb állapotra riadunk, mint előtte voltunk. Szerencsétlen példákból mindnyájan ismerjük ezeknek a gyors-segítőknek a hosszútávú hatását, amit semmiképpen sem nevezhetünk üdvösnek.

Segíteni a gyászolónak

A gyászoló kiszámíthatatlan: sokszor két kézzel kap a segítség után, sokszor ellöki magától. Ez teljesen természetes. Nem segíthetünk erőszakkal, segíteni csak annak lehet, aki akarja. Legtöbbször elég, ha csak egyszerűen jelen vagyunk, ha elérhetőek vagyunk, így a gyászoló tudja, hogy van hová fordulnia, ha már nem akar egyedül lenni. Jó, ha hétköznapi dolgokban segítünk neki: bevásárlásban, főzésben, telefonok lerendezésében, stb. A gyászoló nem feltétlen esik mély depresszióba, de ha igen, akkor azonnali segítségre van szüksége. Ez leginkább a temetés utáni kritikus fázisra jellemző, ezért fontos, hogy akkor se hagyjuk magára a gyászolót, amikor mindenki más visszatér a saját életébe, amikor „minden visszaáll a régi kerékvágásba”, mert „meg kell emberelned magad”, hiszen „az élet megy tovább”. A gyászfolyamat hosszabb ideig is eltarthat, mint gondolnánk, és ilyenkor a legtöbb amit tehetünk, a türelmes törődés. Tovább>>