|
AtriuM Étterem és Kávézó- Körtés- diós sütemény |

|
Hozzávalók 12 szelethez
A
tésztához:
15 dkg búzadara
10 dkg liszt
½ tk. sütőpor
15 dkg sovány túró
7 dkg cukor
1 ek. vaníliás cukor
csipetnyi só
6 ek. étolaj
zsiradék a forma kikenéséhez
|
A tetejére:
· 3 ek. vörösáfonya- lekvár
· 50dkg körte
· 2ek. juharszirup
· 4,5 dkg porcukor
· 1 ek. étkezési keményítő
· 2 tojás
· 10dkg tejszín
· csipetnyi őrölt gyömbér
· 2 ek. búzadara
· 2ek. cukor
· 12 fél dió
· 2ek. créme fraiche
Házilag úgy készíthetünk, hogy egy üvegtálban összekeverünk 2,5dl habtejszínt 1
ek. íróval és lefedve 8-24 órát állni hagyjuk szobahőmérsékleten, hogy
besűrűsödjön. Utána keverjük össze, és lefedve 10 napig eláll a
hűtőszekrényben.
1. Gyúrjuk össze a darát, a lisztet és a
sütőport a túróval, a cukorral, vaníliás cukorral, sóval és az olajjal sima
tésztává. Belisztezett munkalapon nyújtsuk ki kerekre, helyezzük kikent, 24
cm-es átmérőjű kapcsos tortaformába, és a peremét kicsit húzzuk fel. A sütőt
melegítsük elő 180 °C -ra.
2. Kenjük meg a tortalapot 1 ½ ek. vörös áfonya
lekvárral.A körtét hámozzuk meg, vágjuk negyedekre és távolítsuk el a magházat.
A negyed körtéket a juharsziruppal rövid idő alatt melegítsük fel egy lábasban,
majd alaposan csepegtessük le. A negyed körtéket rakjuk a tésztára, és kenjük
meg a maradék lekvárral.
3. A porcukrot keverjük össze a keményítővel,
a tojásokkal, a tejszínnel, a gyömbérrel és a créme fraiche-sel és a darával.
4. Öntsük a körtékre, és a süteményt kb. 50 perc
alatt süssük meg.
5. A cukrot hevítsük fel egy serpenyőben,
karamellizáljuk benne a fél diókat és díszítsük velük a süteményt.
Jó
étvágyat kívánunk! J
Szeretettel: az
Atrium Étterem Csapata
|
Édes szenvedélyünk- A kávé |

|
Mint üdítő, frissítő hatású ital Európában a XVII. század óta ismeretes. Kezdettől fogva kedvelt ital volt, és ezért a kávécserje termesztése éppen úgy, mint a kávé ivása, gyorsan elterjedt a Föld különböző országaiban. A kávéból készült ital igen kedvelt, nemcsak remek zamata, hanem élénkítő serkentő hatása miatt is, amely a koffeintartalomtól ered. Fogyasztása csökkenti a fáradtság, a kimerültség és az álmosság érzését. Mértéktelen fogyasztása azonban kedveződtlenül befolyásolja a szívműködést, az egészséget. |
A kávé legendája
A legenda szerint egy Kaldi nevű abesszín pásztor, aki egy kolostor közelében legeltette nyáját, egy nap arra lett figyelmes, hogy juhai igen élénken viselkednek. Megdöbbenve látta, hogy állatai egy cserjét rágnak, melynek gyümölcse okozza éberségüket. Kaldi kipróbálta a különös termést, ami éppúgy hatott rá, mint a juhokra. A kolostorban lakó szerzetesek elcsodálkoztak a pásztoron, és alaposan megvizsgálták a cserjét. Az abból készült főzet az elmúlt évszázadokban a világ egyik leghíresebb itala lett.


|
A kávé készítése
A kávé készítéséhez finomra őrölt, jó minőségű pörkölt kávéra vagy kávékeverékre van szükségünk. Legfinomabb a frissen pörkölt kávé.
A kávé készítésének többféle módja szoksásos. Nálunk legkedveltebb az eszpersszókávé. Kondenzációs eljárással készül, ami azt jelenti, hogy a pörkölt kávé örleményén vízgőzt fúvatnak keresztül, ami a távozó aromaanyagokkal együtt csapódik le (kondenzál) forró folyadékká. 1 dkg pörkölt kávéból így módon valamivel több, mint 0,1 g koffein kerül a kész feketekávéba.
A lombikkávé készítésekor a szűrőre helyezett, finomra őrölt pörkölt kávét forró vízzel vonják ki. A kivonásos eljárás esetén az őrölt kávét szitafenékre helyezik, és rajta több részletben forró vizet, majd a lecsöpögő kivonatot bocsátják keresztül, s így a kávéból a vízben oldható anyagok kioldódnak, kilúgozódnak. Legkevésbé jó a régi forralásos módszer. Az őrölt kávét a kávéfőző edényben forró vízzel öntik le, két-háromszor csaknem forrásig melegítik, majd pár percig ülepedni hagyják, leszűrik, és csészékbe töltik. Így készül a törökös kávé is, de ezt nem szűrik le. Itt a kávét igen finomra kell őrölni. Elfogyasztása után a durvább kávészemek üledékként a csésze alján maradnak. |
Kávékészítéshez mindig friss ivóvizet, csapvizet, használjunk. Huzamosabb ideig forralt, melegen állott, ún. bojler-víz használata kedvezőtlenül befolyásolja az ital minőségét. Alapvető szabláy, hogy a kávét főzéskor sohasem szabad forralni, csak kezdődő forrásig melegíteni. Forraláskor ugyanis az illatos, aromás anyagok többé-kevésbé eltávoznak. A kihűlt feketekávé újramelegítése is rontja az illatot, zamatot.
A feketekávénak tápértéke gyakorlatilag nincs, de cukor, tej, tejszín vagy tejszínhab hozzáadásával élvezeti és tápértékben egyaránt igen finom, értékes italokat nyerhetünk. Különleges párlatok (konyak, brandy) adagolásával az élénkítő hatás és élvezeti érték egyaránt fokozható.
Forrás: freeweb.hu
A pizza története
A pizza világszerte napjaink egyik legkedveltebb étele. Azon kevés étkek közé tartozik, melyet korra és nemre való tekintet nélkül szinte mindenki szeret, és amiből szinte bármikor le tud gyűrni egy szeletet. Na, de honnan származik a pizza, és mióta ennyi ember kedvence?
 |
Maga a pizza szó az olasz "picea" szóból ered, melyet a rómaiak a kenyér kemencében sütésének leírására használtak.
A pizza első feltűnése a dél-itáliai görög kolóniák idejére tehető. A pizzát Vergilius Aenisában említik először. A Cato (kr.e 209-149) által írt Róma történetében is említ egy "lapos kelt tésztát, melyet olívaolajjal, fűszerekkel és mézzel édesítenek, és köveken sütnek meg".
|
A kr.u. 79-ben "elpusztult" Pompei maradványai között a régészek olyan üzleteket tártak fel, amelyek a mai modern pizzériák elődeinek tekinthetők.
Ezek a pizzák azonban még különbözőek voltak a ma ismert pizzától. Eredetileg a pizza kenyértésztából gömbölyített, lapított, különböző zöldségekkel megrakott lángos volt. Továbbá, a korai pizza elkészítésénél paradicsom helyett mézt használtak, hiszen a paradicsom ekkor még ismeretlennek számított Európában. A 16. században az amerikaiak ugyan behozták a paradicsomot Európába, de ekkor számos európai még azt gondolta, hogy a paradicsom mérgező (és valóban az is néhány fajtája). Így csak a 18. századtól használtak paradicsomot a pizza elkészítéséhez, főleg Nápoly szegénynegyedeiben volt ez divat. A pizza Nápoly igazi turistalátványossága lett. A Nápolyba látogatók elzarándokoltak a város szegénynegyedeibe, hogy kipróbálják a helyi specialitást.
A modern pizza feltalálását nápolyi Raffaele Espositónak tulajdonítják, aki az 1780-ban alapított és ma Pizzeria Brandi néven még mindig működő Pietro e basta cosi sütödében dolgozott. 1889-ben a szavojai I. Umberto király és Margherita királyné látogatása alkalmából különleges pizzát készített. A pizza az olasz trikolór színeiből épült fel: zöld (bazsalikom), fehér (mozzarella) és piros (paradicsom). Készítője elnevezte Margherita pizzának, a királynő után, tehát ez volt a legelső pizza, és innen ered sokak kedvenc pizzájának a neve.

|
1830-ig a pizzákat nyitott standokon árulták, és utcai árusok kínáltak őket. Az első mai értelemben vett pizzéria 1830 környékén nyílt meg Nápolyban, a neve Pizzeria Port'Alba volt. Ekkor a pizza volt az egyetlen étel Nápolyban, amihez a szegény emberek hozzájutottak télvíz idején.
Az Egyesült Államokban a pizza a 19. század végén tűnt fel, olasz bevándorlók közvetítésével. Az első amerikai pizzériát valószínüleg Gennaro Lombardi nyitotta Manhattan Little Italy negyedében.
|
Ma a pizzapiacon azok a cégnek dominálnak, amelyek házhozszállítást kínálnak. Viszonylag új találmánynak számít a gyorsfagyasztott pizza, melyhez sokkal olcsóbban lehet hozzájutni, mint a pizzériák pizzáihoz. A vevő hazaviszi, és saját sütőjében megsüti. Más kérdés, hogy ezeknek kevésbé jó az íze, mint a "rendes" pizzáké.
Forrás: pizzapizzeria.freebase.hu
| Újdonságok |
|
|

|
Görög húsos palacsinta
Töltelék:
- 500 g darált sertéshús /marhahús
- 1 jó nagy fej vöröshagyma
- 3-4 gerezd fokhagyma
- kb. 3 dl tejszín
- kb. 2 ek mustár
- só
- bors
|
- Kikeverjük a palacsintatésztát, kicsit sűrűbbre hagyjuk, mint szokásos, hogy jó dundi palacsintáink legyenek. (1 embernek 2 palacsinta jó laktató adag lesz, ha nagyétkű férfi van a családban számítsunk rá 3 darabot.)
- A kisütött palacsintákat tegyük félre.
- Kezdjük el előmelegíteni a sütőt.
- Pirítsuk, dinszteljük meg a hagymát, fokhagymát, majd rajta a sózott, borsozott husit.
- A megpirult húst fűszerezzük meg a többi hozzávalóval, majd öntsük fel tejszínnel, amíg ellepi.
- Kb. 2 evőkanál mustárt keverjünk bele, de mennyiség tekintetében leginkább hagyatkozzunk az ízlésünkre.
- Negyed órát rotyogtassuk, majd töltsük meg a palacsintákat a töltelékkel.
- Fektessük őket vajjal/ margarinnal kikent tálba egymás mellé.
- Kenjünk be a tetejét a reszelt sajttal és reszelt/átnyomott fokhagymával összekevert tejföllel, hogy mindenhol befedje.
- 15-20 percet kell a sütőben tölteniük.
- Tálalás előtt majorannával finoman hintsük meg.
sütési hőfok: 220 °C
sütési mód: alul-felül sütés
|

|
Búzadarás túrógombóc
|
- A túrót villával szétnyomkodjuk, beleütjük a tojássárgáját, hozzáadjuk a cukrot, csipet sót és jól elkeverjük.
- Hozzászórjuk a búzadarát és belekeverjük.
- Takarjuk le egy konyharuhával és kb 15- 20 percet hagyjuk állni.
- Közben kemény habbá verjük a tojásfehérjét, megpirítjuk az olajon a zsemlemorzsát, és felteszünk vizet forrni.
- A tejfölt ízlés szerint cukorral és vaníliás cukorral kikeverjük.
- A túrós masszába először csak 1 evőkanálnyit, majd lassan az egész habot beleforgatjuk.
- Ha forr a víz, teljesen visszavesszük, hogy ne forrjon tovább.
- Vizes kézzel gombócokat formálunk a masszából, és belerakosgatjuk a vízbe őket.
- Továbbra sem szabad forrni a víznek, éppen hogy csak úszkáljanak benne a gombócok. Időnként fakanállal forgassuk meg őket.
- Amint kivesszük a gombócokat, beleforgatjuk a pirított morzsába, tányérra tesszük és 1-2 kanál cukros tejföllel nyakon öntjük.

|
Sült tarja, krumplitakaró alatt
- 2 kg krumpli
- 2 fej vöröshagyma
- 6 nagy szelet tarja
- fűszerek ízlés szerint
Tetejére: (elhagyható)
- 1 tojás
- 1 kis pohár tejföl
- reszelt sajt
|
- A húsokat besózzuk, és ízlésünk szerint befűszerezzük (én most flekken fűszerkeveréket használtam), és félretesszük.
- A krumplit megpucoljuk, felkarikázzuk, és egy nagy tepsibe (én gáztepsit használtam) lefektetjük a krumplikarikákat annyit, amennyi szépen elfedi az alját. Sózzuk, borsozzuk.
- Rátesszük a karikára vágott hagymát, erre pedig szépen elfektetjük a tarjaszeleteket.
- Majd megint egy réteg karikára vágott krumplival befedjük a húsokat, sózzuk, borsozzuk.
- A tejfölt kikeverjük a tojással, és a krumpli tetejét bekenjük vele. Reszelt sajtot szórunk rá.
- Fóliával lefedve, betesszük a sütőbe, kb. 45 perc alatt megsütjük.
- Ha megpuhult a hús és a krumpli, fólia nélkül megpirítjuk kb. 15 perc alatt.
sütési hőfok: 180 °C
sütési mód: hőlégkeveréses

|
Corn flakes csirke
- 1 csíkokra vágott csirkemell- filé
- liszt szükség szerint
- tojás, szükség szerint, panírozáshoz
- corn flakes
- napraforgó old a sütéshez
Fűszerek:
- oregánó
- szerecsendió
- bors
- pirospaprika
- majoranna
- fokhagymapor
- zellersó
- bazsalikom
|
- A lisztet tetszés szerint fűszerezzük (lehet chilivel vagy bármi mással is bővíteni a sort, ami illik a csirkéhez), és előveszünk három mélytányért. Az elsőbe a fűszeres liszt kerül, a másodikba pár felvert tojás, a harmadikba pedig összetört corn flakes.
- A húst először lisztbe, majd tojásba, végül corn flakes-be forgatjuk, és forró olajban pár perc alatt megsütjük

|
Csípős sült csirkecomb, csípős rizibizivel
- 4 db nagyobb csirkecomb
- 1 sárgarépa
- fél zacskó zöldborsó
- fél zacskó rizs
- 2 ek. csípős paprika
- só
- bors
- sült csirke fűszerkeverék
|
- A csirkecombokat megmossuk, és lecsöpügtetjük papírtörlőn.
- Majd sütőzacskóba tesszük a combokat. Megszórjuk a sült csirke fűszerkeverékkel, meg az 1 ek csípős paprikával.
- Teszünk rá egy kis vizet, majd az előmelegített sütőbe tesszük.
- Közben elkészítjük a köretet. A rizst megmossuk, beleöntjük egy párolóedénybe, felöntjük vízzel, hogy ellepje, és addig pároljuk, még puha nem lesz.
- A sárgarépát megpucoljuk, és karikákra vágjuk. Majd a borsóval ezt is megpároljuk. Közben ízesítjük sóval, meg a csípős paprikával. Ha kész, összekeverjük a rizzsel. Ezt kínáljuk a sült hús mellé.
- sütési hőfok: 180 °C
- sütési mód: alul-felül sütés

|
Töltött savanyú káposzta, tejföllel
- 1 kg savanyú káposzta
- 2 cs káposztalevél (savanyú)
- 1 kg darált hús
- 4 tojássárgája
- jó karéj kenyér
- só
- bors
- pirospaprika
- tejföl a tálaláshoz
Az alapléhez:
- 2 nagy fej vöröshagyma
- 10 dkg zsír
- pirospaprika
- liszt
|
- A savanyú káposztát kimossuk, ha nagyon savanyú.
- A húshoz hozzáadjuk a 4 tojássárgáját, a beáztatott kenyeret, a sót és a borsot.
- Ezeket összegyúrjuk, és kis gombócokat formálunk belőle, amiket a megtisztított káposztalevélbe csavarunk.
- Egy nagy fazekat kizsírozunk, és az aljára teszünk káposztát. Majd rátesszük a töltéseket. Majd ismét káposzta, és addig folytatjuk, míg el nem fogy.
- Az alapléhez a hagymát kockákra vágjuk, és a zsíron üvegesre pároljuk. Majd teszünk bele 1 evőkanál lisztet és pirospaprikát.
- 1,5 l vizet ráöntünk, és jól felforraljuk. Mikor felforrt, ráöntjük a káposztára a levet.
- A káposztát addig főzzük, míg a káposzta is és a hús is puha lesz.
- Forrón tálaljuk tejföllel.
|
|
Sütemény, fagylalt, alkalmi- és formatorták...
Forma-, gyermek-, alkalmi- és felnőtt torták
Szeretettel várjuk a megújkult Fadrusz Cukrászdában
|

Legénykert Étterem

Xocai csokoládé
Világújdonság. Xocai Protein Fogyasztó Shake
Az egészséges kakaó fogyókúra

Alföldi Vendéglő

Régi Sípos Halászkert

Pizza Stars
Házhozszállítás

Varsányi Pincészet és Borszaküzletei

Mária Pékség
XVII. ker.

Gál Károlyné
Szikvízkészítő, palackozott italok forgalmazása

Alkalmi és formatorták...
Frissen sültek, pizzák, desszertek, házhozszállítással
Helyben sütött pogácsák, rétesek...
Igazi házias ízek, desszertek
Friss húsok, grillételek...
Borkóstoló, kiváló borok...


Cukrászda, étterem, rendezvényszervezés


Don Corleone Pizzéria és Étterem

The Scottish Corner
Magyarország első skót SINGLE MALT WHISKY üzlete

Silenus Pub & Rézangyal Bisztró

Zamat Kávé- és Teaház

Mocco Étterem és Kávéház

Kék Pisztráng Étterem
Nosztalgikus hangulat, kerthelység...

Bújdosó Székely Étterem
Magyar és erdélyi különlegességek
Csakis a legkiválóbb húsok
|